236-240. napok: 2008. május 30-június 3.

Már megint majd egy hete nem írtam. Nagyon gyorsan telik az idő, már június van! Hú de ennék egy kis fasírtot. Ez most nem tudom, hogy jutott eszembe.

Szóval kezdjük a péntekkel. Ismét szervezéssel ment el a péntek, mert Marianne küldött egy üzenetet délután, hogy csak késve ér Mountshannonba, találnunk kéne valaki mást aki elvisz, ceili után ő haza tud hozni. Kérdeztem Gloriát, de neki találkozója volt Toniával Mountshannonban és onnan megy a táncra. Rose olyan négy óra körül ment Dublinba a koncertre, úgyhogy Ryannel elosztottuk a feladatokat, ő főzött, én meg előkészítettem Rose szobáját, mert a lányok ott akartak aludni, átöltöztettem őket pizsibe, aztán valamikor kilenc körül Ryan olvasta nekik a mesét. Közben hívott Tembre, akinek akkor már rég egy repülőn kellett volna ülnie útban Amerika felé, hogy nem tudom-e hol van Gloria. Kiderült, hogy szabadjegye van csak, ugyanis az anyósa az egyik légitársaságtól ment nyugdíjba, és tőle kapták a jegyet, ami ugye azt jelenti, hogy ha van hely a gépen tudnak menni, ha nincs akkor nem. Pénteken Shannonból nem volt gépük, így hazajöttek és vasárnap Dublinból akartak menni.

Táncolni végül ismét Ciarannal mentem, egy kicsit korábban, mint ahogy kezdődött, így még maradt időm meginni egy forró csokit Toniával meg Gloriával. Sajnos lekéstük az első táncot, de utána végig táncoltuk az estét, a végén már úgy éreztem, hogy nem vagyok ura a lábaimnak, hiába tartottam ott, hogy fizikailag nem bírom, muszáj voltam táncolni. Táncoltam Jerryvel, Jack-kel, Ciarannal, Tonia lányával Elskével, illetve egy fickóval, akinek nem tudom a nevét, de úgy néz ki, mint Fütyesz a francia csendőrsorozatban. Ugyan arról volt szó, hogy csak fél tizenkettőig tart és én éjfélre ígértem magam, de hajnali egyig roptuk megállás nélkül. Marianne hozott haza, a ház teljesen csendes volt, és szerencsére Gevin itt hagyta a kocsiját a ház előtt, ami adott egy kis biztonságérzetet, hogy más is látja nem üres a ház. Rose szólt, hogy Tatjana reggel tíz körül áthozza Hazelt játszani, gondoltam, ha kilenckor felkelek az elég.

Persze fél kilencnél tovább nem tudtam aludni, és ez volt Tatjana szerencséje. Felkeltem és pakoltam a cuccomat, meg szöszmötöltem, a gyerekek mesét néztek a tévében, mikor egyszer csak hallom valaki kiabál odakint. Tatjana volt, aki nem tízkor, hanem kilenckor hozta Hazelt, és már teljesen kétségbe volt esve, hogy elfeledkeztünk róla. Így már négy gyerkőc volt a házban, de nagyon remekül elvoltak. Rose olyan dél körül ért haza, és kettőkor mentünk is Gloriáért, aztán a buszmegállóba, Sammy egy másik anyuka meg kivitte Tembre-t, úgyhogy végül ugyanazzal a busszal mentünk Dublinig, mindannyiunk szerencséjére.

A terv az volt, hogy mivel olyan hat körül érünk oda, és Zsanettékhoz busszal kell menni, mert messzebb költöztek, a városban maradunk és csak az utolsó busszal megyünk haza. Viszont mivel Gloria egy hétre jött elég sok cucca volt, Tembre is három bőrönddel utazott, úgyhogy mi segítettünk elcipelni Tembre cuccait, és cserébe estig otthagytuk Gloria táskáját. Utána beültünk egy pubba, ahol egy fickó, meg két lány ír stepp táncot táncol minden este, és persze kitalálták, hogy felhívnak a színpadra néhány „önkéntest”, ami ugye úgy néz ki, hogy ha kiválasztanak, akkor tetszik nem tetszik, menni kell. Persze a fickó kiszúrt engem meg Zsanettet, úgyhogy táncoltunk velük egy kicsit a színpadon a többiek nagy örömére. Némi vacsora és cider után az utolsó busszal mentünk a házhoz, ami tényleg jóval messzebb van, mint a másik volt. Két egymás mellett lévő házban laknak az önkéntesek, négyen-négyen. A másik házban nem jártam, de állítólag egyforma, ami azt jelenti, hogy a földszinten van a konyha, a nappali illetve egy wc, az első emeleten három szoba, és két fürdőszoba, illetve egy padlásszoba, amit nem láttam belülről. Shakiláé lett volna az egyik nagyon pici szoba az emeleten, de úgy döntött, inkább a nappaliban rendezkedik be, így mi Gloriával megkaptuk a kis szobát, én aludtam az ágyon, ő meg mellettem a matracon hálózsákkal.

Vasárnap reggel gyors zuhany, addig Zsanett is hazaért a bevásárlásból, hozott egy kis kenyeret a reggelihez. A terv az volt, hogy találkozunk Líviával és Andival a Spire-nél és onnan busszal megyünk Howthba, ami egy Dublintól nem messze lévő kikötőváros. Már a buszút is gyönyörű volt, de utána az óceánpart valami elképesztő. (Vagy Ír-tenger vagy mi az a sós lötyi itt.) Lemásztunk egy elég meredek oldalon a vízhez, és fürdőruha híján csak a lábunkat áztattuk bele, de már az is jól esett, utána meg napoztunk egy kicsit. Le is égtünk rendesen, mindenki olyan mintásra amilyen póló éppen volt rajtunk. Egyik másikunknak még a napszemüveg formája is látszik az arcán. Lívia és Andi hamarabb hazamentek, de mi még szerettünk volna látni néhány fókát, ami végül nem jött össze, mert a kikötő felé menet ott ragadtunk a helyi piacon, ahol gyümölcsöket osztogattak kóstolni, meg sajtot, dzsemet, lekvárt, ilyesmit. Zsani vállalta, hogy főz csirkepaprikást, mi meg Gloriával elhatároztuk, hogy csinálunk gyümölcssalátát be is vásároltunk gyorsan. Mikor visszaértünk Dublinba Zsanett hazament főzni, de mi Gloriával menni akartunk vásárolni. Kezdtük a Penneysben, aztán irány a Dunnes Store, eredmény: egy sort, három póló, három térdnadrág. Nem rossz, főleg, ha azt nézem mennyi mindent felpróbáltam, mielőtt ezeket megvettem. Ahogy az az olcsó ruhákkal lenni szokott, valami defektjük biztos hogy van, ami persze csak akkor derül ki amikor felpróbálod őket. Olyan nyolc óra körül már nagyon fáradtak voltunk mi is, visszamentünk a házba. A buszmegállóban mondtam Gloriának remélem Margherita is itt van, mert szeretném egyeztetni vele a nyári programot, majd a következő pillanatban megláttam őt a buszmegállóban, végül együtt jöttünk vissza a házhoz, mert az ő szállása meg a másik házban volt Ina szobájában. Sajnos elég későn végez, július 17-én, Gloria is még szeretne két hétig dolgozni a napközis táborban, de én nem akarok olyan sokáig maradni. Nagyon sajnálom, de egyelőre úgy áll a dolog, hogy az autóbérlős történet nem jön össze. Éppen odaértük mire kész lett a vacsi, ami nagyon jól sikerült, csirkepörkölt galuskával, desszertnek fagyi meg gyümölcssaláta. Miután kellemesen elteltünk vele, megnéztük az „Apám nevében” című filmet, amit nagy nehezen sikerült megszereznem a múlt héten a könyvtárban. Mondtam a többieknek milyen jó film és hál istennek nem csalódtak ők sem. A film után alvás, mert hétfőre újabb programunk volt Gloriával.

Reggel Gloria ébresztett, mert ugyan beállítottam a telefonom, de képtelen voltam kimászni. Befizettünk egy szervezett gyalogos túrára Dublinban, amit egy történelem tanár vezetett. Nagyon érdekes volt, megtudtam például, hogy a Sínn Feín alapításának van valami köze kishazánkhoz, de hogy mi azt nem értettem. Ezen kívül Írország lakosságának 12 százaléka bevándorló, és jelenleg ők a világ legnagyobb Viagra fogyasztói. Sok minden másról is szó volt persze, de nincs kedvem mindent leírni. A túra után Gloriával találtunk egy kellemes helyet, ahol mindenféle ország ételei közül lehetett választani, és ettünk egy kis mexikói kaját. Utána irány haza, aztán a buszmegállóba. A buszon kellemesen elbeszélgettem a mellettem ülő fickóval, akit mexikóinak néztem, de aztán kiderült, hogy afgán (persze megszólalt a riasztócsengő a fejemben), aki négy éve van Írországban, és programozó Corkban. Szegény teljesen kétségbe volt esve, mert Dublinból ment Limerickbe, hogy találkozzon a barátnőjével, majd onnan tovább Corkba, de elnézte a menetrendet, és így mindössze húsz perce maradt a barátnőre. Szóval nem unatkoztam hazafelé jövet sem, aztán Rose összeszedett Birdhillben, itthon kipakoltam az új ruháimat és mentem is aludni.

Összefoglalva ez a pár nap minden volt csak nem pihenés, és rájöttem, hogy nem csak a nagyvárost hiányolom, hanem kifejezetten Budapestet. Azt kell mondjam, igen megoszlanak a vélemények a kint maradni hazajönni kérdésben. Szerintem ma én vagyok az egyetlen magyar, aki nem azért ment Írországba, mert kilátástalannak látta a jövőjét Magyarországon. Én ezt nem értem. Én egy másik Magyarországot láttam eddig? Bolondnak néznek, mert én igen is haza akarok menni, és egyelőre a következő pár évemet kishazánkban akarom tölteni. Lívia is megkérdezte, hogy „Te nem tudod mi folyik otthon?” mindezt olyan hangsúllyal, mintha valami háború lenne, vagy faji üldöztetés vagy ilyesmi. Persze hogy nehéz az élet otthon, mindig is az volt, meg a politikusaink se normálisak és szítják az embereket, de mi fog változni, ha csak fogjuk magunkat és lelépünk, ha nem tetszik a rendszer? Még az idősebbek is azt mondták, mielőtt eljöttem, hogy nagyon jól teszem ne is menjek vissza.(???) Már hogyne mennék vissza! Nem azért tanultam ennyit, hogy egy pizzériában dolgozzak napi nyolc-tíz órát, még ha jól is fizet. Azért ennyire nem fontos a pénz. Ha meg egyszer oda jutok, hogy igenis az a legfontosabb, akkor meg már úgyis mindegy lesz, mivel keresem meg.